:: Ezt a történetet a villódzó fények tavának hullámaiba írták. ::
A lépcsőház üres volt, és koszos. Nem díszítették virágok, jó ideje még csak fel sem volt mosva. A hosszú szürke kabátot viselő idős férfi egykedvűen cammogott fel a lépcsőkön. Megállt az egyik lakásajtó előtt, majd bekopogott. Kisvártatva léptek zaja hallatszott, majd egy őszes hajú, bajuszos férfi nyitott ajtót.
- Miben segíthetek? - kérdezte.
Választ nem kapott. A különös idegen ehelyett a szatyrába nyúlt, elővett három szál gyertyát és egy skatulya gyufát. Átnyújtotta a bajuszosnak, és már indult is tovább. Az ajtóban ácsorgó először nem tudta mire vélni a dolgot, de aztán úgy gondolta, talán valami papféle lehet a látogató, így megköszönte az ajándékot, és visszament a lakásba.
A szürke kabátos a következő ajtónál is bekopogott. Itt azonban senki nem nyitott ajtót, így továbbállt. A szinten még egy ajtó volt. Azon is bezörgetett. Nyikorogva nyílt ki az ajtó, és egy fiatal hölgy kukkantott ki rajta. Csinos volt, de nem öltözött kihívóan. Egyszerű farmernadrág és ing volt rajta.
- Jó napot! - mondta - Kit tetszik keresni?
De felelet nem jött, csak egy szál gyertya és egy gyufás skatulya közeledett felé.
- Ezt nekem? - kérdezte a hölgy - Vegyem meg, vagy mit óhajt?
A szürke alak bólintott, mire a kisasszony becsukta az ajtót, majd fél perc múlva ismét kinyitotta.
- Jól van. Mennyibe kerül?
Választ most sem kapott, így az idegen kezébe nyomott némi aprót, jó napot kívánt és visszazárkózott lakásába.
Az idegen a lépcsők felé vette útját, és a következő szintre bandukolt. Ott is három ajtót látott. A legközelebbin bekopogott, de minthogy nem volt otthon senki, hiába is várta az ajtónyitást. Ismét bekopogott. ...Még mindig semmi. Harmadszor is bekopogott, de nem változott semmi. Akkor benyúlt szatyrába, elővett két szál gyertyát, és egy skatulya kíséretében letette őket a küszöbre.
A következő ajtónál is bekopogott, ott sem kapott választ, de annak a küszöbén nem hagyott semmit. A ház utolsó lakásához ért. Bekopogott.
...Apró, tipegő léptek hangja után egy kislány nyitotta résnyire az ajtót. Az idegen barátságosan rámosolygott, és három szál gyertyát nyújtott felé.
- Lizikém, megmondtam, hogy ne nyiss ajtót, ha nem vagyok ott! - hallatszott édesanyja harsány kiáltása a lakásból. - Írd inkább a házifeladatodat!
De a kislány ennek ellenére bátortalanul ugyan, de mégis átvette a gyertyákat, és utána kapott egy skatulya gyufát is. Sőt, a szürke alak kabátja zsebéből elővette azt a kis aprópénzt is, amit lent a kisasszonytól kapott az áruért, és azt is a tágra nyílt szemű kislánynak adta. Mosolyogva bólintott egyet és elsietett.
Már sötétedett. A kis városka zaja elcsendesedett, a forgalmas utcákon is csak egy-két autó suhant el nagy ritkán. Aztán nyílt a lépcsőház ajtaja, és egy öltönyös, szövetkabátos úriember vágtatott fel az emeletre kezében egy mappával. Ügyvéd volt, és a szemközti zöldséges melletti irodában dolgozott. Sok munkája volt, haza is vitt belőle bőven. Ahogy felért, csodálkozva vette észre a küszöbön hagyott holmit, de aztán nem sokat törődött a dologgal, csak felkapta, zsebre vágta őket, kulcsot vett elő, nyitotta az ajtót, felkapcsolta a villanyt...
...De a lámpák makacsul sötétek maradtak odabent. Aznap egész éjjel áramszünet volt.
Nemsokára az összes gyertya helyet kapott, és bevilágította a kis szobákat. A fiatal ügyvéd komoly ábrázattal olvasott órákon át, a kis Liza megírhatta visszalévő házifeladatát miközben édesanyja rendületlen varrt valami ruhadarabot. A földszinten lakó csinos hölgy szinésznő volt a városi színházban. A gyertyafény mellett jókedvűen tanulgatta szövegét, készülgetett a másnapi színdarabra.
A házmester pihenhetett volna, de valahogy nem jött álom a szemére. Csak forgolódott egyik oldaláról a másikra, míg végül elhatározta, hogy olvas valamit. Gyertyát gyújtott ő is, hiszen tudta már ő is, hogy nincs áram, és ahogy a polc felé nyúlt, megakadt a szeme egy arany színben fénylő feliraton: "Szent Biblia".
A következő lakógyűlésen szóba jött az áramszünet is, és a gyertyák, meg a szürke kabátos öregúr, de mindenki csak kérdezősködött, felelni senki sem tudott. ...Míg végül a kis Liza szólalt meg:
- Egy angyal lehetett, vagy afféle! - csend borúlt a társaságra, nem vitatkozott senki, "de mégis, vajon ki lehetett ő?"
:: Ha valaha hasonló eset történne veled is, jusson eszedbe, hogy véletlenek nincsenek! Ha a gondoskodás a kellő időben a kellő helyen csodás módon megjelenik életedben, talán éppen Ő előzött meg téged is: az Elöljáró.
